Győzelem a miskolci Susánszky János Esettanulmány Megoldó Emlékversenyen

2017. október 19-20. között, idén hatodik alkalommal került megrendezésre a Dr. Susánszky János Esettanulmány Megoldó Emlékverseny a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán.

A meghívásos versenyen idén 7 csapat vett részt, köztük  a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetét és a Gazdasági Tanácsadó Klubot képviselő Enigma csapat, melynek tagjai: Horváth Adrienn (Menedzsment, 3. év), Pádár Zsuzsánna (Pénzügy és Bank, 2. év), Szász Karina (Pénzügy és Bank, 2. év) és Vizeli Ibolya (Marketing, 2. év).

Idén első alkalommal, vállalati partner közreműködésével állították össze az esettanulmányt, amely a MOL Petrolkémia új butadién-üzemének megépítéséhez kötődött.

A rendezvény során a versenyzőknek 10 órájuk állt rendelkezésre a stratégiájuk felépítésére, majd másnap vállalati szakemberekből álló zsűri előtt mutatták be megoldásukat.

A verseny végeredménye:

I. díj: Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
II. díj: Budapesti Műszaki Egyetem
III. díj: Debreceni Egyetem
Gratulálunk a kolozsvári GTK-s csapat sikeréhez!