Nemzeti jelentőségű intézmény a KMEI

2007 szeptember 19-én Budapesten, a Miniszterelnök és a Nemzetpolitikai főosztály vezetői bemutatták a Nemzeti jelentőségű határon túli magyar intézmények működési támogatási programját, amely keretében három éven keresztül, intézményenként változó összegben működési támogatásban részesítenek mintegy 40 magyar kisebbségi intézményt.
A meghívott határon túli vezetők bemutatták röviden szervezetüket és azok fő programjait.
A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetet Veres Valér igazgató mutatta be, rámutatva arra, hogy a határon túli szervezetek rendszeres, normatív jellegű működési támogatása több, mint 15 éves kérés, ami addig nem valósult meg, bár voltak rá próbálkozások.
A nemzeti jelentőségű intézmények körébe Erdélyből több szervezet is bekerült, a KMEI mellett az EME, EMKE, Sapientia Alapítvány, a Kolozsvári Magyar Színház és Opera.