Vidékkutató munkacsoport

A Vidékkutató Munkacsoport egy interdiszciplináris társadalomtudományi műhely, amely a romániai vidék társadalmára és gazdasági helyzetére fókuszáló kutatásokat kezdeményez és bonyolít le, így kutatási területei közé tartozik az agrárium és a vidéki társadalom átalakulásának a vizsgálata, valamint a vidék- és a közösségfejlesztés lehetőségeinek az elemzése. A munkacsoport céljai megvalósítása érdekében kutatásokat, műhelybeszélgetéseket és konferenciákat szervez, illetve részt vesz a partnerei által szervezett projektekben. A tudástermelésen belül bevallott céljai közé tartozik a vidékkutatással foglalkozó szakemberek munkájának lehetőségek szerinti összefogása, és az itt termelődő tudásoknak a megjelenítése, valamint a román (és romániai magyar) vidékkutatás eredményeinek a nemzetközi tudományos gondolkodásba való becsatornázása is.
A Munkacsoport további törekvése, hogy tagjai olyan projektekben vegyenek részt, amelyek a vidéki társadalom és gazdaság megismerésén keresztül fejlesztési javaslatok megfogalmazását és ezeknek a javaslatoknak a gyakorlatba ültetését tűzik ki célul. Ennek az alkalmazott tudástermelésnek az érdekében a munkacsoport fontosnak tartja a vidékkutatásban és vidékfejlesztésben érdekelt piaci és nonprofit intézményekkel való együttműködés kialakítását is.

A Vidékkutató Munkacsoport alapító tagjai:
Csata István (agrárpiac-kutatás, Kleffmann and Partners)
Csák László (vidékfejlesztés, CDC Consulting, Csíkszereda)
Kiss Dénes (faluszociológia, BBTE Szociológia Tanszék)
Peti Lehel (gazdaságnéprajz, ISPMN Kolozsvár)
Szabó Á. Töhötöm (gazdaságnéprajz, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék)

Eddigi programok:
Paraszti gazdálkodás a 21. században – kutatótábor Magyarszováton (2009 júliusa)
Vidékkutatás a társadalomtudományokban – műhelytalálkozó (2009 decembere)

A munkacsoport honlapja: http://ruralstudies.ro/