A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 2004-ben alakult a kolozsvári állami magyar nyelvű felsőoktatás, jelesen a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának egyes szakjai mellett működő háttérintézmények szövetségeként. 2014. december 12-én a KMEI fennállásának 10 éves évfordulóját ünnepeltük. Az ünnepi eseményen összegezni kívántuk az elmúlt 10 esztendő tapasztalatait valamint értékelni a KMEI jelenlegi helyzetét. A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Soós Anna, a BBTE oktatási rektorhelyettese, a Magyar Tagozat vezetője, a KMEI elnöke, dr. Veres Valér, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének vezetője, a KMEI alapító igazgatója és dr. Szabó Á. Töhötöm, a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének adjunktusa, a KMEI igazgatója. Dr. Csata Zsombor, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének adjunktusa Magyar egyetemisták Kolozsváron – az elmúlt tíz év címmel tartott előadást. A BBTE Egyetemiek Házának klubtermében megrendezett állófogadással zárult az esemény, melyet megelőzően sor került a KMEI ünnepi tisztújító közgyűlésére is. A rendezvényen 33 meghívott vett részt: jelen volt a KMEI vezető testülete, a KMEI tagszervezeteinek képviselői valamint az akadémiai szféra meghívottjai.
Köszönjük a résztvevők jelenlétét valamint a Communitas Alapítványnak a rendezvényhez nyújtott támogatását.