Interdiszciplináris Tehetségfórum: közeleg a jelentkezési határidő

BBTE Interdiszciplináris tehetségfórum: Konferencia, ahol a legjobb előadót díjazzák

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel közösen 2017. március 10–11. között BBTE Interdiszciplináris Tehetségfórum elnevezésű műhelykonferenciát szervez. A Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel partnerségben szervezett esemény helyszínéül a BBTE főépülete szolgál majd.
A konferencia az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja által finanszírozott NTP-HHTOK-M-16-0004 azonosító számú nyertes pályázatából valósul meg. További támogatónk a Bethlen Gábor Alap.

Az idén második alkalommal megszervezésre kerülő konferencia célja a tudományos kutatási eredmények interdiszciplináris és közérthető bemutatásának gyakorlása, az előadói készségek fejlesztése, a BBTE keretében történő tehetséggondozási tevékenységek eredményeinek bemutatása, illetve a különböző szakterületek hallgatói közti párbeszéd megteremtése. A konferencián az első három helyezetten kívül külön elismerésben részesítik a legjobb kérdezőt is.
A rendezvényre a 2016 őszén megrendezett kommunikációs képzésen résztvevő hallgatókon kívül várjuk más tehetséges egyetemisták, alapképzésen tanulók és és mesteris hallgatók, KMEI vagy BBTE szakkollégisták jelentkezését is.
A jelentkezési határidő 2017. február 26.

További részletek a konferencia Facebook-eseményén és honlapján.
A 2016-os Interdiszciplináris Műhelykonferenciáról képek itt és itt.

Leave a Reply