BBTE Kommunikáció Szakkollégium

Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi és Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar

Célcsoport: kommunikáció szakos hallgatók

Irányító / felelős: drd Lázár Beáta, óraadó doktorandusz; dr. Benedek István, egyetemi tanársegéd

Elérhetőség: https://bbte-kommunikacio.ro/hallgatoknak/

A BBTE Kommunikáció tanszéken működő szakkollégium egy olyan tehetséggondozó program, amelyben a hallgatók egyrészt gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodhatnak és valós piaci helyzetekben próbálhatják ki szakmai rátermettségüket, másrészt pedig tudományos törekvéseikhez kaphatnak személyreszabott mentorálást. A szakkollégium a Politikai Marketing Szakkollégium utódjaként 2012 februárjától működik.

A BBTE Kommunikáció Szakkollégium 2021/2022-es tanévtől Junior és Senior programot biztosít a hallgatóknak. A Junior program célja a gyakorlati, projekt alapú tevékenység biztosítása, amely betekintést biztosít a piaci szegmenesbe, míg a Senior program a tudományos munkák elkészítését és tehetséggondozást segíti elő.

A Junior programban első- és másodéves alapképzéses, illetve első éves mesteris diákok vesznek részt, akik egy valós vállalati projekten dolgoznak. Az egész éves tevékenység egy esettanulmány versenyre épül, ahol a diákok csapatokba szerveződve a partnervállalat aktuális kommunikációs kihívására dolgoznak ki egy komplex marketingtervet. Emellett több olyan képzést és interaktív műhelymunkát is biztosítunk a szakkollégiumi tagoknak, amelyek segítenek elmélyíteni az egyetemi évek során megszerzett tudást és amelyet gyakorlatban tudnak felhasználni a projektmunka során. 

A Senior programban azok a hallgatók vesznek részt, akik szeretnének tudományos tevékenységet folytatni – legyen az egy ETDK dolgozat vagy államvizsga, esetleg disszertációs munka. A diákok a szakkollégiumban ehhez nem csak egyéni mentorálást kapnak, hanem több olyan workshopon is részt vehetnek, amelyek a tudományos tevékenységük előrehaladását segítik, legyen szó időgazdálkodásról, előadástechnikáról vagy szakdolgozatíró műhelyekről.

A Szakkollégium jelenleg (2021/2022-es tanév) 42 tagot számlál. A képzések, projektek és tehetséggondozás mellett a szakkollégium közösségépítő programokat is szervez, mint tanulmányi részképzések Magyarországra, szakkollégiumi estek és találkozók.

Leave a Reply