GTK-s diákok a Norwegian School of Economics nemzetközi esettanulmány versenyén

2017. október 2-6. között került megrendezésre a norvégiai Bergenben az NHH Case Competition nemzetközi esettanulmány verseny, ahol négy kontinensről összesen 12 egyetemi csapat mérhette össze tudását. A 12 csapat között versenyzett a GTK (Gazdasági Tanácsadó Klub) négyfős csapata is a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem képviseletében. A kolozsvári csapat tagjai: Deák Péter, Éltes Rita, Kelemen Kincső és Szabó Norbert. A megoldandó esettanulmányt a norvég olajipari vállalat, a Statoil szolgáltatta. A versenyzőknek az szárazföldi (onshore) szélerőművek piacát kellett feltérképezniük és belépési stratégiát kellett megfogalmazniuk az esetet adó vállalat számára. Az eset megoldására 24 óra állt rendelkezésre.

A 12 csapat három csoportban versenyzett az elődöntőben. A döntőben a legjobb három csapat mutathatta be megoldását. A GTK-s csapat az elődöntőben a hazai NHH csapatával, az amerikai University of California, Berkeley, illetve a kanadai Queen’s Egyetem csapatával mérte össze tudását. A csoportból a döntőbe a kanadai csapat jutott tovább, akik végül meg is nyerték a versenyt.  A döntőben kanadai csapat mellett a norvég BI Norwegian Business School és az új-zélandi Queensland Egyetem csapatai prezentáltak.

A GTK-s csapat részvétele a NHH Case Competition nemzetközi esetversenyen egy kiváló lehetőséget jelentett arra, hogy diákjaink a világ élvonalát képviselő egyetemek csapataival mérhessék össze tudásukat és képességeiket. Ezúton is gratulálunk a GTK-s csapatnak a versenyen nyújtott teljesítményhez!

További információk a versenyről: https://www.nhh.no/en/for-students/case-competition/

Leave a Reply