Szakkollégiumi délutánok 9. A Történelem Szakkollégium bemutat(koz)ója

2018. március 22-én került sor a Szakkollégiumi délutánok 9. kiadására a K+Közösségi térben. Az eseményen a Történelem Szakkollégium tagjai, illetve tiszteletbeli tagjai mutatkoztak be, név szerint Bereczky Zsolt, Gál Edina, Horváth Csaba, Pataki Szabolcs és Szabó Zsolt mutatták meg, hogy nemcsak egy csata lehet érdekes, hanem az utcanevek szimbolikája, vagy egy adott társadalmi csoport viselkedése is. Mindezt figyelemfelkeltően és könnyedén sikerült tálalniuk. Egy kávé Klióval? címmel tartott bemutat(koz)ójuk során, mint kiderült több kávét is rejtett magában, a résztvevők öt olyan előadás mellett szürcsölgethették a kávéjukat, melyeknek témái igazán habossá és zamatossá tették azt. Kleió (Clio) múzsa társaságában a következő pár történet bemutatása tette sokszínűvé a 9. Szakkollégiumi délutánt:

Horváth Csaba: Konfliktusok katonák és helybeliek között Kolozsváron a XVIII.‒XIX. századok fordulóján;

Szabó Zsolt: A virilizmus kutatásának lehetőségei és problémái;

Gál Edina: A kolerajárvány kolozsvári özvegyei és árvái (1874);

Pataki Szabolcs: Nagyszeben ostroma (1916);

Bereczky Zsolt: Marosvásárhelyi utcanevek, szimbolikus terek és emlékezetpolitika (1945‒1989).

Az eseményen készült fotók megtekinthetőek a Galériában (ahol az előző események fotóit is megtaláljátok), a fotókat köszönjük Pogonyi Hunornak és Nagy Lászlónak.
Az eseménysorozat folytatódik, a következő szakkolis délutánra április folyamán kerül sor, amelyről hamarosan több információt is megosztunk.

Leave a Reply