május 2014

Month

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS tehetségkutató és tehetséggondozó programon való részvételre A „Magyar Holokauszt Emlékév – 2014″ égisze alatt megvalósuló támogatói programok sorában a budapesti székhelyű Reintegratio Alapítvány „A tehetség nemzeti kincs” c. átfogó tehetségkutató és tehetséggondozó projektje első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, „rendkívüli tehetségű, már manifesztálódott vagy potenciális képességekkel rendelkező” 16-30 éves fiatalok jelentkezését, akik: fogékonyságot mutatnak a zsidó kultúra,...
Read More
A Balassi Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen pályázatot fog hirdetni román állampolgárságú, csángó-magyar nemzetiségű személyek számára a Balassi Intézet magyarországi felsőoktatási előkészítő képzésében történő ösztöndíjas részvételre a 2014/2015-ös tanévben. A pályázati kiírás tartalmát a Balassi Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériummal együttműködve dolgozza ki, és a pályázatot a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége lebonyolítói közreműködésével...
Read More
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozs¬vári Magyar Egyetemi Intézet 2013-ban szervezte meg először az erdélyi magyar középiskolásoknak szóló, Középiskolások Hosszú Hétvégéje a BBTE-n elnevezésű háromnapos rendezvényét.A program célja, hogy a tehetséges középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetemi hallgatók életébe, az egyetemen folyó oktatói, illetve kutatói munkába. Célunk, hogy közelebb vigyük az egyetemet a...
Read More
Sediul:Str. Tipografiei nr. 12.400101 Cluj-Napoca Adresa de contact: Str. Mihail Kogălniceanu nr. 4., camera 9.400084 Cluj-NapocaTel./fax: +40264430611E-mail: office@kmei.ro Szabó Á. Töhötöm – directorszabo.tohotom[arond]kmei.ro Vladár Rózália – director economicrozsika.vladar[arond]gmail.com Szalma Anna-Mária – şef biroutel. 0753-094945office[arond]kmei.roszalma.anna[arond]kmei.ro
Read More
Babeș-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvári Magyar Diákszövetség Romániai Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség Temesvári Magyar Diákszövetség Erdélyi Múzeum Egyesület Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület Erdélyi Tehetségsegítő Tanács Országos Magyar Diákszövetség
Read More
Az utóbbi két-három évtized társadalom- és humántudományos kíváncsisága a kultúra és piac kapcsolatát illetően egy sor olyan szempontot és paradigmát munkált ki, amelyek néhol alapjaiban változtatták meg akár egész diszciplínák előfeltevéseit. A piac és kultúra kapcsolatát kritikai módon firtató kulturális fordulat a gondolkodás és beszéd fogalmi rendjét szintén alapjaiban rendezte át, hiszen komolyan vette a...
Read More
Sztochasztikus jelenségek konferencia: 2008. május. 26-31. a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet társszervezésébenSzervezőbizottság: Néda Zoltán, Soós Anna, Pop Horia, Járai Szabó Ferenc, Csató Lehel, Hannelore Lisei, Szenkovits Ferenc, Makó ZoltánTudományos bizottság: P. Blaga, E. Georgiu, F. Munteanu, R. Albert, T.Roska, Y. Bechet, K. GrossKonferencia titkár: Székely Kinga A Második Erdélyi Nyári Iskola és Nemzetközi Konferencia találkozási...
Read More
A KMEI az MTA Domus Vendégházban (XIV. kerület, 1146 Budapest, Abonyi u. 10. http://www.domusvendeghaz.mta.hu/) egy kétágyas szobát bérel. A szobát a BBTE Magyar Tagozatán dolgozó oktatók és kutatók, doktori hallgatók és a BBTE Interdiszciplináris Szakkollégiumának tagjai használhatják. A szobát indokolt esetben (témavezető, intézetvezető vagy az IT / TT tagok ajánlásával) magiszteri hallgatók is igénybe vehetik....
Read More
A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetségének legfontosabb, évi rendszerességgel szervezett programja a RODOSZ Konferencia.A konferencia szervezésében partnereink a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és az Országos Magyar Diákszövetség. A konferencia honlapja: http://konferencia.rodosz.ro 
Read More
A kolozsvári Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) olyan tudományos verseny, amelyben a reál- és humántudományok különböző szakterületeinek megfelelő szekciók keretében versenyben levő (erdélyi magyar) egyetemi és főiskolai hallgatók összemérhetik saját kutatási eredményeiket, szakmai tudásukat.2007-től a rendezvény társszervezői a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI). A konferencia honlapja: http://etdk.kmdsz.ro 
Read More
1 2

Legutóbbi hozzászólások

    Department Contact Info

    Bachelor Of Science in Business Administration

    1810 Campus Way NE
    Bothell, WA 98011-8246

    +1-2345-5432-45
    bsba@kuuniver.edu

    Mon – Fri 9:00A.M. – 5:00P.M.

    Social Info

    Student Resources

    Text Widget

    Nullam quis risus eget urna mollis ornare vel eu leo. Nullam id dolor id nibh ultricies vehicula ut id elit. Donec ullamcorper nulla non metus auctor fringilla. Maecenas sed diam eget.

    Our Works

    Recent News

    Versenyvizsga felkészítő program
    március 28, 2024
    Tanulmányi támogatás doktori hallgatók részére, 2023/2024 – pályázati felhívás
    január 22, 2024
    Fiatal egyetemi oktatói ösztöndíj 2023/2024 – pályázati felhívás
    január 22, 2024

    Department Contact Info

    Engineering

    1810 Campus Way NE
    Bothell, WA 98011-8246

    +1-2345-5432-45
    bsba@kuuniver.edu

    Mon – Fri 9:00A.M. – 5:00P.M.

    Social Info

    Student Resources