Gazdasági Tanácsadó Klub: dobogós helyezés a 2017-es pécsi esettanulmány versenyen

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium 2017. november 4-6. között tizedik alkalommal rendezte meg a Dr. Papp László Számvitel Versenyt. A versenyen 15, egyetemi hallgatókból alkotott csapat vett részt különböző felsőoktatási intézményekből, melyek között négy csapat a Gazdasági Tanácsadói Klub képviseletében, akik ezúttal is kiváló eredményeket értek el.

A versenyzőknek egy startup, a Vimage részére kellett kidolgozniuk egy stratégiát, amelyet a verseny zárónapján egy szakmai zsűri előtt kellett bemutatniuk. Az előválogató során két GTK-s csapat is bejutott az esemény 5 csapatos döntőjébe. A legjobb eredményt a „Garádics” csapat (Bálint Teodóra Alexandra, Éltes Rita, Géger Gyopár és Kelemen Kincső) érte el, akik a verseny második díját szerezték meg. A döntőbe jutott „Enigma” csapat (Horváth Adrienn, Pádár Zsuzsánna, Szász Karina és Vizeli Ibolya) 4. helyezést ért el. A „TGIF” csapata (Győri Hunor, Jeszenszky Attila, Kiss Norbert és Tankó Attila), valamint a „Caseylvania” (Balla Zsófia, Costiniuc Norbert, Griz Gerda Zsuzsánna és Vojkuj Csongor) is tisztesen helytállt a megmérettetésen. A verseny győztese a Pécsi Tudományegyetem csapata lett.

A verseny végeredménye:

I. díj: Pécsi Tudományegyetem
II. díj: Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
III. díj: Miskolci Egyetem
Gratulálunk minden versenyzőnek!

 

 

Leave a Reply