VIII. Középiskolások hosszú hétvégéje a BBTE-n

A BBTE-n idén sem maradt el a Középiskolások hosszú hétvégéje. A 2020-ban online sorra kerülő rendezvény célja az volt, hogy a középiskolások betekintést nyerjenek az egyetem kutatói, illetve oktatói munkájába, emellett belelássanak a BBTE közösségének életébe.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 2020. október 23-án nyolcadik alkalommal szervezte meg – ezúttal rendhagyó módon online – a Középiskolások Hosszú Hétvégéjét a BBTE-n. A rendezvényen mintegy 200 középiskolás vett részt Erdély és a Partium számos településéről: Aradról, Besztercéről, Brassóból, Csíkszeredából, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyenyedről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szatmárnémetiből, Szilágysomlyóról, Temesvárról, Zilahról.

A résztvevőket dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese, a Magyar Tagozat vezetője, valamint dr. Szabó Árpád Töhötöm, a KMEI igazgatója köszöntötte. Ezután az érdeklődők három szekcióban – humán-, reál- és társadalomtudományi – hallgathattak tudománynépszerűsítő előadásokat. A BBTE 22 magyar intézetének képviselői 33 kérdésfelvetéssel szólították meg a középiskolásokat. Az előadások a témák széles spektrumát érintették: közgazdász elemezte a koronavírus-járvány hatását a gazdaságra, hallhattunk a vulkáni gázak jelentőségéről, rockzenéről, és arról is, miért nem fáznak télen az állatok.

A tematikus előadások után a középiskolások szekciónként egy kvízen tehették próbára magukat. Szekciónként a két legtöbb pontot elért versenyző pénzjutalomban részesült.

A rendezvény zárásaként dr. Soós Anna ismertette a BBTE szakkínálatát.

Az online térben venni részt rendezvényeken már nem újdonság számunkra – jelezte dr. Szabó Árpád Töhötöm köszöntőbeszédében. A 8. KHH valóban ezt igazolta: az érdeklődő középiskolások aktívan vettek részt az előadásokon, gyakorlottan kapcsolódtak be az online platformon zajló kvízbe, illetve kezdeményeztek beszélgetést.

A rendezvény részletes programja itt megtekinthető.

Szeretnénk megköszönni a támogatóinknak, hogy segítettek létrehozni az eseményünket, ami nélkülük nem sikerülhetett volna!  A Középiskolások Hosszú Hétvégéjét támogatta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

Partnereink és támogatóink:

     

Leave a Reply