szeptember 4, 2017

Day

Bölcsészettudományi Kar Célcsoport: A műhely tagjai az említett kar Magyar Irodalomtudományi Tanszékének oktatói, kollégistái pedig a BBTE-n alap- és mesterképzésben részt vevő, főként (de nem kizárólag!) magyar szakos, kiemelkedő tehetségű hallgatói közül kerülnek ki. A Kollégium szívesen várja az irodalom, irodalomtudomány iránt érdeklődő például filozófia, kommunikáció és közkapcsolatok, néprajz, újságírás, teatrológia vagy történelem képzésben részt...
Read More
Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Célcsoport: a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának hallgatói Irányítók: dr. Alt Mónika Anetta, egyetemi docens; dr. Săplăcan Zsuzsa, egyetemi adjunktus; dr. Seer László, egyetemi adjunktus Elérhetőség: www.marketeam.ro A MarkeTeam a kolozsvári BBTE KGTK hallgatóiból álló csapat. A szakkollégium tevékenységének fő célja egy olyan marketing szakemberekből álló elit képzése, amely képes reális megoldásokat...
Read More
Bölcsészettudományi Kar Célcsoport: alapképzésben, illetve magiszteri képzésben részt vevő bölcsészhallgatók Irányító / felelős: drd. Dimény Hajnalka, egyetemi tanársegéd Elérhetőség: http://hunlang.lett.ubbcluj.ro/hu/marton-gyula-nyelveszeti-szakkollegium A Márton Gyula Nyelvészeti Szakkollégium a nyelvészet iránt érdeklődő, az alapképzésben és a mesteri képzésben részt vevő hallgatók számára az egyetemi kereteken túl biztosít szakmai fórumot, képzést, kutatási lehetőséget. Tutoriális rendszerben működik, ezt pedig a Szakkollégiumi...
Read More
Szociológia és Szociális Munkás Kar Célcsoport: szociológia, antropológia szakos hallgatók, a Humán erőforrás menedzsment magiszteri program hallgatói Irányító / felelős: Pápay Boróka Elérhetőség: http://www.maxweber.ro/hu/szakkollegium.html A Max Weber Szakkollégium 1994-ben alakult a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szociológus hallgatóknak kezdeményezésére. A Szakkollégium fő célja a tehetséggondozás, az egyetemi képzés konstruktív kiegészítése a tehetséges egyetemi hallgatók számára: egy egyéni kutatási program...
Read More
Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Célcsoport: a BBTE KGTK magyar tagozatos hallgatói Irányító / felelős: dr. Györfy Lehel, egyetemi adjunktus Elérhetőség: www.gtk.ro, office[kukac]gtk.ro A Gazdasági tanácsadó Klub (GTK) 2008 márciusában alakult meg az addig működő Menedzsment szakkör átszervezésével. A GTK fő célja, hogy hozzájáruljon a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatóinak egyetemi oktatáson...
Read More
Jogi Kar, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar, Sapientia EMTE Jogi Kara Célcsoport: BBTE Jogi Karának, Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karának első éves hallgatói Irányító / felelős: Szabó Ernő, diákbizottsági elnök; Csorvási Endre, Szakmai Tanács elnöke Elérhetőség: www.mikoszakkoli.org , mikoszakkoli[kukac]yahoo.com A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium alapításának gondolata 1999 nyarán fogalmazódott meg és a Magyarországon már működő modell alkalmazásával...
Read More
Református Tanárképző Kar Célcsoport: történelem, teológia, művészettörténet szakos hallgatók Irányító / felelős: dr. Buzogány Dezső, egyetemi professzor; Tóth Levente A szakkollégium a 2000-es években alakult, azóta folyamatosan tevékenykedik, főképp az egyháztörténet, történelem, teológia, művészettörténet területén aktiváló fiatal mesteris és doktori hallgatóknak köszönhetően. Célkitűzésünk a 17-20. századi református egyháztörténet művelése, különös fontosságú és nehezen hozzáférhető kéziratos...
Read More
Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi és Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar Célcsoport: kommunikáció szakos hallgatók Irányító / felelős: drd Lázár Beáta, óraadó doktorandusz; dr. Benedek István, egyetemi tanársegéd Elérhetőség: https://bbte-kommunikacio.ro/hallgatoknak/ A BBTE Kommunikáció tanszéken működő szakkollégium egy olyan tehetséggondozó program, amelyben a hallgatók egyrészt gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodhatnak és valós piaci helyzetekben próbálhatják ki szakmai rátermettségüket, másrészt pedig tudományos...
Read More
Történelem és Filozófia Kar Célcsoport: történelem, néprajz vagy filológia szakokon tanuló, régészet és ókortörténet vagy műemlékvédelem iránt érdeklődő hallgatók Irányító / felelős: Szabó Csaba, doktorandusz Elérhetőség: www.postabela.ro A Pósta Béla Szakkollégium 2005-ben alakult. A romániai magyar régészképzés utánpótló műhelyeként működik. A szakkollégiumi kutatói programban másod-, harmad-, negyedéves vagy mesteri szakos egyetemi hallgatók vehetnek részt. Az évente...
Read More
Református Tanárképző Kar Célcsoport: A szakkollégium hallgatói lehetnek azok a diákok, akik magas szintű kottaolvasási készséggel rendelkeznek; akiknek kiművelt énekhangjuk van; akiknek van már tapasztalatuk a tudományos kutatásban (a zenetudomány területén), alapszintű hangszertudással rendelkeznek. Irányító / felelős: dr. Péter Éva, dr. Fekete Miklós A Pro Musica Szakkollégium 2012 őszén alakult meg a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református...
Read More
1 2 3

Legutóbbi hozzászólások

    Department Contact Info

    Bachelor Of Science in Business Administration

    1810 Campus Way NE
    Bothell, WA 98011-8246

    +1-2345-5432-45
    bsba@kuuniver.edu

    Mon – Fri 9:00A.M. – 5:00P.M.

    Social Info

    Student Resources

    Text Widget

    Nullam quis risus eget urna mollis ornare vel eu leo. Nullam id dolor id nibh ultricies vehicula ut id elit. Donec ullamcorper nulla non metus auctor fringilla. Maecenas sed diam eget.

    Our Works

    Recent News

    Tanulmányi támogatás doktori hallgatók részére, 2023/2024 – pályázati felhívás
    január 22, 2024
    Fiatal egyetemi oktatói ösztöndíj 2023/2024 – pályázati felhívás
    január 22, 2024
    MOGyTTE részképzős és teljes szemeszteres hallgatók figyelmébe – 2023/2024-es tavaszi szemeszterére vonatkozóan
    január 4, 2024

    Department Contact Info

    Engineering

    1810 Campus Way NE
    Bothell, WA 98011-8246

    +1-2345-5432-45
    bsba@kuuniver.edu

    Mon – Fri 9:00A.M. – 5:00P.M.

    Social Info

    Student Resources